Wellness hétvége lett az ajándék anyukám születésnapjára

Két hónappal ezelőtt volt anyukám születésnapja és arra gondoltunk a tesómmal, hogy őt meg apát befizetjük egy wellness-hétvégére. Már régóta mondogatták, hogy kipróbálnák, de azóta sem voltak. Nagy keresgélés után találtunk végre vidéken egy olyan wellness hotelt, ami igazán megtetszett nekünk is és tudtuk, hogy valószínűleg nekik is nagyon fog tetszeni.

Igyekeztünk mindenre odafigyelni: teljes ellátás, hogy ne kelljen főzni, működő, teljesen jól felszerelt wellness részleg, ahol pihenhetnek és lazulhatnak, illetve egy hatalmas francia ágyas hotelszoba, kilátással a hegyekre. Kell ennél több?

Meg is ünnepeltük aztán a születésnapját, volt torta, kidíszítettük a lakást, szépen megcsináltuk tesómmal az ünnepi ebédet is. Nagyon örültek az ajándéknak, mind a ketten, még mondták is, hogy anyukám születésnapja alkalmából már tényleg nagyon úgy gondolták, hogy el kéne ketten menniük egy ilyen helyre. Úgyhogy végül beleláttunk a fejükbe és tökéletes ajándék lett belőle. Kérdezték anyuék is meg a többi rokonunk, hogy hol találtuk ezt az utazást és szállást, mert nagyon jó fogás volt. Egy utazási iroda honlapján találtunk rá, ahol egyéni illetve csoportos utazásra is volt lehetőség ebbe a hotelbe. Az a vidék amúgy is kirándulás és túrázás szempontjából is tökéletes, emiatt náluk sokszor van ide utazás szervezve.

Később aztán mesélték is a többiek, hogy kíváncsiságból megnézték azt az utazási irodát a neten és tényleg nagyon jó dolgokat lehet ott találni. Még anyukám tesója is mondta, hogy a végén ők is elmennek valahova így a férjével, annyira elcsábult az utazást illetően.